Bach-virágterápia

„Ha nem teszel erőfeszítéseket,a dolgok maguktól nem változnak!"

„ Az Élet
azon fáradozik,hogy az ego alacsonyabb tulajdonságait az én-telen egység magasabb rendű erényeivé változtassa, méghozzá nem egyetlen drasztikus lépéssel, hanem lassú, fokozatos és boldog fejlődési szakaszok során."

Edward Bach


 A  BACH - VIRÁGTERÁPIA

Magas rezgésű, finom energia frekvenciájú, vadvirágok és erdei növények kivonataiból készülnek a Bach - virág esszenciák, melyek elsődlegesen érzelmi- lelki szinteken, síkokon fejtik ki hatásukat eredményesen és maradandóan.

Dr Edward_BachEgy angol születésű, spirituális és okkult képességekkel rendelkező orvos: EDWARD BACH hozta le, tanulmányozta ki és alkalmazta először ezt a szelíd terápiát, gyógymódot itt a Földön, több mint 70 évvel ezelőtt.

Belső vezettetése által, érzékenységének és magas szellemi fejlettségének köszönhetően megtalálta azt a 38- féle speciális növényfajtákat, egyedeket, melyek az emberi természet és lelkivilág negatív, alacsony energiájú lenyomatait, berögződéseit, blokkjait képes finoman feloldani, áttranszformálni, mint pl.: a türelmetlenség, a kishitűség, a bizonytalanság, a túlteljesítési vágy a szorongás, az önbüntetés, a félelmek, a pánik, a fóbiák, a szétszórtság, a harag, az agresszió, az önbizalomhiány...

Ezeknek a jellemgyengeségeknek a beágyazott mintái, a BACH- cseppek alkalmazása és rendszeres szedése folyamán, látványosan enyhülnek, fénnyel itatódnak át, majd egy magasabb frekvenciájú információs fénykódként épülnek be a blokkolt, energiahiányos területekbe, mezőkbe és aurális rétegekbe.

EDWARD BACH, az egyszerűség törvényeire alapozva, az ember jelen pillanatbeli lelki állapotából kiindulva gyógyítja a lélek zavarait, fájdalmait, sérüléseit, valamint a szellemi rugalmatlanságot, bezártságot, merevségeket és tévhiedelmeket.

"Ha Szellemben erősek vagyunk,
csodákat művelhetünk a testünkkel!"
                                                                 Edward Bach 

A BACH - VIRÁGTERÁPIA:

 Egy komplex terápia, melynek alapja, elve és mechanizmusa, sokban hasonlít a homeopátiára -"hasonlót, a hasonlóval"
• nemre és korra való tekintet nélkül, bármikor és bárhol biztonságosan alkalmazható  
• ez egy rezgés terápia, ami a finom anyagi szintekig hat, beleértve az egész energetikai és aurális rendszerünket is  
• nincsen túladagolás, nincsen mellékhatás, nincsen függőség  bármilyen másfajta alternatív gyógymóddal összefér  
• mindennemű színezőanyagoktól,- nehézfémektől és mellékhatásoktól mentesek
• a belső egyensúlyt, érzelmi – lelki szinten harmonizálja és stabilizálja
• a szervezet természetes öngyógyító képességeinek a működését serkenti és visszaállítja  
• finoman összekapcsolja az elektromos és mágneses áramköröket és energia pályákat az aurában  
• a Lélek Egységére fókuszálva, összehangoltan és kiegyenlítve gyógyítja a szellemet, a lelket és a testet  
• felszabadítja és oldja a lelki terhek nehéz emlékeit, érzelmi töltéseit és múltbeli traumáit  
• segíti a helytelen érzelmi reakciók, minták és programok átírását, feldolgozását, megértését és elengedését  
• feloldja a lelki blokkokat, gátlásokat, elszigetelési és hárító mechanizmusokat  
• általa könnyebben tudunk a szívünkre, a Felsőbb Énünkre és a Lélek Szavára hallgatni
• felismeréseket hoz, lelkileg – érzelmileg éretté, kiegyensúlyozottá, harmonikussá tesz...

 

ALKALMAZÁSA

A Bach-cseppek bármely napszak, bármely időpontjában nyugodtan alkalmazható és biztonságosan szedhető. Kiegészítő terápia ez, mely minden más gyógymóddal, gyógy készítményekkel és gyógy-szerekkel együtt összefér.
Az eredményes gyógyulás, a folytonosság betartásával érhető el.

Az általános napi alkalmazása: 4 x 4 csepp.

Naponta legalább 4 x  kell a cseppeket beszedni, hogy a megfelelő hatás és gyógyulás megtörténhessen, és 4 cseppet kell cseppenteni a nyelvre vagy a nyelv alá, de 6 x, 8 x, sőt 10 x is beszedhető.
A keveréküveg tartalmát, ha naponta 4x használjuk, kb. 4 hétig lesz elég. Gondoskodni kell róla, hogy más kezébe ne kerüljön, és más ne használja, ne igyon bele.

5-7 naponta olvassuk el a virágokra jellemző sajátosságokat, mind a pozitív és mind a negatív tulajdonságait és figyeljük magunkat, időről-időre, hogy észrevesszük-e már magunkon és magunkban a változás apró, ám biztos jeleit!
A Bach - virágrezgések az alaptermészeten nem változtatnak, segít kibontakoztatni a személyiség kvalitásait, erényeit és érdemeit, és gyöngéden hozzásegít ahhoz, hogy az légy, aki vagy!

 

Gyermekkori témák

Csecsemők és gyermekek esetében is teljes biztonsággal és igen nagy sikerrel alkalmazhatóak a virágeszenciák. A gyerekek sokféle érzelmektől szenvedhetnek, feszült és boldogtalan korszakokat is megélhetnek. Ha ezeken a korszakokon gyermekkorban sikeresen átjutnak, boldog és egészséges felnőttekké válnak.
Gyermekek számára ugyanúgy választunk eszenciát, mintha felnőttről volna szó. Akár testi betegségről, akár indokolatlan félelemről vagy boldogtalanságról van szó, a gyermek személyisége és pillanatnyi körülményei határozzák meg, melyik eszenciára vagy eszencia-kombinációra van szüksége.

Az adagolás is azonos a felnőttekével. Csecsemőknek, kisgyerekeknek az eszenciák forralt vízzel történő elkészítését ajánljuk. Ezt keverhetjük tejbe, gyümölcslébe, vízbe. Szopizós babák esetében elegendő, ha az édesanya szedi az eszenciát, így a gyermek az anyatejen keresztül jut hozzá. Addig adjuk a gyermeknek naponta négyszer a gyógyíreket, amíg nem javul állapota.
Számos olyan gyermekkori helyzet van, melyben az eszenciák igen hasznosnak bizonyultak. A folyamatos figyelmet igénylő gyerekeknél ideális a Chicory vagy a Vine. Az örök álmodozóknak segít a Clematis! A félénk, ideges, szégyenlős gyerekek eszenciája a Mimulus. A féltékeny csemetéknek segít a Holly.Honeysuckle a honvágyat segít enyhíteni, míg a gyermek táborban vagy kollégiumban tartózkodik. Soha ne felejtsük azonban, hogy minden eset egyedi, ezért nem szabad általánosítani. Nagyon fontos minden gyermeket egyénileg kezelni.

 

BACH - VIRÁGTERÁPIA - A LÉLEK CSEPPJEI

bach-üveg

 

Mindig az adott, a jelenlegi és pillanatnyi lelkiállapotnak megfelelően kell virágot választani, a jelen probléma megoldástól indulunk ki, mely visszahat a blokkolt érzések keletkezéséig és gyökeréig. A Bach-virágterápia nem a tünetet kezeli és nem a tünetekre hat, hanem az azt kiváltó lelki és érzelmi probléma gyökereire. Ha kioldódik az eredendő blokkolt energiaminta, a test - tudat elkezdi önmagát gyógyítani és akkor autómatikusan helyreáll az egészség minden szinten. 

A virágeszenciák, akárcsak más természetes orvosságok, az egyén és nem a betegség vagy tünetek kezelésével érik el hatásukat. Közvetlenül az érzelmi állapotot befolyásolják. Így lehetséges, hogy két, azonos gonddal küzdő embert, például két ízületi gyulladásban szenvedő beteget két különböző eszenciával kell kezelni. Az egyik beteg lehet, hogy beletörődött a betegségbe, míg a másik türelmetlen betegségével szemben, ezért különböző virágeszencia szükséges a számukra.

Az eszenciák hatása nem a negatív hozzáállás elnyomásában, hanem annak pozitívra fordításában nyilvánul meg. Elindítja a szervezet öngyógyító folyamatait és felszabadítja a testet, hogy képes legyen megszabadulni a betegség- és a stressztől.

19. LARCH (Vörösfenyő) - Az önbizalom virága

19-larchAjánlom annak, aki: 

 Gyenge akaratú, önértékelési problémája van céljai, tervei, álmai és ötletei megvalósításában és sikeres teljesítésében.
 Kisebbrendűségi érzések gyötrik, túlzott érzékenysége és szerénysége miatt értéktelenebbnek tartja magát másoknál, vagy alul értékeli önmagát.
 Fél a kihívásoktól, úgy gondolja, hogy jobb, ha megóvja magát a kudarcoktól, ezért lemondásra hajlamos, bátortalan, visszahúzódó és befolyásolható.
 Dolgoktól, történésektől eleve sikertelenséget, kudarcot vár, és inkább meg se próbálja, bele se kezd az egésznek.
 Teljes önbizalomhiánya, önmaga alulértékelése miatt van. Kisebbségi érzése van, hajlamos az igénytelenségre, a lemondásra, a befejezésre.
 Nemcsak hogy nem bízik saját képességeiben, de szinte teljes bizonyossággal meg van győződve saját alkalmatlanságáról. Nincs motiváló vágy, nincs motiváló erő.
 Rendszeresen hasonlítgatja magát másokkal, aminek eredményeképpen alábecsüli és másodrendűnek érzi magát, az új dolgokat, irányokat és lehetőségeket ki sem próbálja, mert szinte lebeszéli magát a sikerességéről és az eredményességéről... 
 A legtöbb ember problémája, a saját korlátainak fel nem ismeréséből fakad. Túlzott mértékű szerénysége miatt alábecsüli magát, amit leginkább a gyerekkorunkból hozunk magunkkal, a félelmek, bátortalanságok és régi negatív történések és sérelmek nyomasztó emlékei miatt.
 Az önbizalom hiányos embernek fel kell ismernie, hogy negatív korlátait ő maga hozza létre, így ezek lebontása is az ő feladata.
 Negatív vörösfenyő állapotban az ember letört, visszahúzódik, legyengült energetikai rendszer, lelki állapot és gondolkodásmód jellemzi. Fizikai szinten potencia zavarok, gerincproblémák, görnyedt tartás, az erő és az elevenség hiánya mutatkozhat meg.


Pozitív potenciálja:

•Tudja, hogy képes megvalósítani fontos céljait és terveit. Ismeri és elfogadja erősségeit és gyengeségeit. Kibontakoztatja és hasznosítja vele született tehetségét.
• Észreveszi és megragadja a lehetőségeket maga körül. Megtalálja és elfogadja a megfelelő helyét a társadalomban.
• A vörösfenyő eszencia segít felszámolni az önkorlátozó hatású gondolatokat, a környezet jóváhagyásától függetlenül. Egészséges önbecsülést alakít ki.
• A személyiség már képes a kockázatvállalásra, céljait sikeresen teljesíti, és az esetleges kudarcok sem kedvetlenítik már el.
• Ismeri és elfogadja erősségeit és gyenge pontjait egyaránt, kihasználja adottságait. Az eszencia erősíti az ember törekvését a munkavégzéssel, az iskolai tanulással vagy a házimunkával kapcsolatban. Mindig pozitív üzenetet küld: "Meg tudom csinálni, képes vagyok rá!"


20. MIMULUS ( Bohócvirág) - A bátorság virága

20-mimulus 20mimAjánlom annak, aki: 

 A Mimulus a hétköznapi félelmek és az aggódás ellenszere.

 Negatív állapotban az ember túl sokat foglalkozik félelme konkrét tárgyával, aggodalommal telve meghátrál előlük, kerülve minden olyan helyzetet, amely lehetséges veszélyforrást jelenthet számára.
 A mindennapi élet ismert dolgaitól való félelem. Pl.: félelem az egzisztencia miatt, félelem a sötéttől, a tűztől, a kutyáktól, a fogorvostól... bármitől, amit meg tud az ember nevezni. A félelem tárgya minden esetben meghatározható és körülírható, és mindig saját magára vonatkoztatja.
 Félénk, szégyenlős, érzékeny, befelé forduló, és sokszor gyerekes viselkedésű.
 Az ember már előre fél, retteg attól, ami éppen vár rá, túlzott félőssége, nyugtalansága, kellemetlen a környezetének is már.
 A bohócvirág állapot másik megnyilvánulása, amikor valaki túlságosan félős, félénk, ijedős vagy szégyenlős. Társaságban túlzottan érzékeny, hamar elpirul, zavarba jön és nem tudja kifejezni magát, vagy túl gyorsan beszél, idegesen nevetgél, tördeli a kezét, izzad a tenyere...
 Félénksége és szégyenlőssége aláássa egészséges önértékelését, kisebbrendűségi érzése és bátortalansága miatt szégyelli magát.
 Bizonyos esetekben belső bizonytalanságát kifelé mutatott harciasságával leplezi, ilyenkor veszélyes vakmerőség vagy agresszív viselkedés jellemzi.
 Tömegben rosszul érzi magát, a környezetéből érkező hatásokra - zajokra, hangokra, fényekre, illatokra...- túl érzékenyen reagál.
 Óvatosság, félénkség, halogatás, tétovázás, hátrálás, várakozó álláspontra való helyezkedés és a félelmetes dolgok kerülése a jellemző viselkedése, minden újtól visszariad, időre van szüksége a válaszhoz, nem lép és nem mer elindulni a félelmei miatt, ezért egy helybe topog.
 

Pozitív potenciálja:

• Félelmein túlnőtt, ismeri a korlátait, derűs higgadtsággal tekint a dolgok elé. Az Élet helyzeteiben bátor és rátermett.  
• Félelmei még vannak, de egészséges mértékű és intenzitású, és nem engedi, hogy azok letérítsék az útjáról.
• Túllép az aggódalmain, ismeri a korlátait, megfelelő higgadtsággal és humorral képes szembenézni nehézségeivel.
• Segítőkész és együtt érző más emberekkel, a hasonló helyzetekben. A veszélyes helyzeteket előre felismeri már és bölcsen elkerüli.

 

21. MUSTARD (Mezei Mustár, Vad Repce) - A fény virága

21-mustard21-Sinapis arvensis_IMG_0988Ajánlom annak, aki:  

 Ok és értelem nélküli mély búskomorság, depresszió, szorongás és szomorúság. Olyan az ember érzése, mintha egy nagy sötét felhő ereszkedett volna rá, bármerre is megy, mindig ott van a fej felett.
 Komor szakaszokban az egyén magába zárkózik, gondolataiba réved, a külvilággal való kapcsolata meggyengül vagy megszakad.
 Önsajnálat, unalom, depresszió, figyelmetlenség, zárkózottság, és a jelen történések iránti érdektelenség jellemzi általánosan. Hangulatingadozások váltakozása is felléphet, de visszatér ez a lelkiállapot időről-időre.
 Különösen hatékony tavasszal és ősszel, a fáradtság mellett jelentkező búskomorság esetén, valamint a klimax idején, a hormonháztartás működésének megváltozásánál, amikor a hormontermelés lelassul, amikor a hölgyek ezt a helyzetet tragikusan élik meg, szomorúak, lehangoltak, lelkileg megviseltek.
 Amikor olyan semmilyen kedvű az ember, nincs kedve semmihez, nem érdekli semmi, egyedül el van a kis világában... Súlyos esetben elszigeteltség, magányosság érzése is felfokozódhat és kommunikációra képtelenné és erőtlenné válhat az ember.
 Az eszenciát huzamosabb ideig szedni kell, ha nem akut esetről van szó, főleg ha ezek a negatív periódusok felerősödnek és hosszabb időn keresztül megmaradnak.

 

Pozitív potenciálja:

• A vadrepce elűzi a bánatot és visszahozza az örömöt az életbe.
• A lehangoltság állapotából való kijutás folyamatos, tudatos munkával lehetséges. A társas kapcsolatok ápolásába és a közösségekben való részvétel egyre könnyebbé és egyszerűbbé válik.
• Egyfajta belső derűvel rendelkezik az illető már, amit senki és semmi nem tud lerombolni.
• Elfogadja a Felsőbb erők váltakozását, tudja, hogy az öröm mindig visszatér, ahogy a nap is előbukkan a felhők mögül. A sötét, nehéz napokban is tiszta fejű és bizakodó. Érzi, tudja, hogy nincs egyedül.


22. OAK (Tölgyfa) - A kitartás virága

22 -quercus_robur_23

22-quercus-robur-le-azinovjevAjánlom annak, aki: 

 Minden erőfeszítését beleadva, rendíthetetlenül harcol valakiért, valamiért, egy ötletért, egy célért vagy bármiért, amit a fejébe vett, akár foggal – körömmel is.
 Óriási akaraterővel, kitartással és munkabíró képességgel megáldott, rendíthetetlen ember. Nem tud, nem akar várni, most rögtön akarja a megvalósulást, sietteti a dolgokat, hajtaná az időt.
 Önfejű, makacs, hajthatatlan, nem adja fel és nem is enged soha. Kötelességtudó a legmesszebb menőkig. Nem kíméli önmagát, keményen robotol, élvezi a munkát.
 Soha nem adja fel a harcot, még ha bele roppan is, betegen megy dolgozni, és nem szeret mások előtt gyengének és fáradtnak mutatkozni.
• Diszharmonikus esetben a munka mániákusan rátelepszik, állhatatos. Hajlamos a hajthatatlanság és a teljesítési kényszer rabjává válni. Nem veszi észre azt az időt, amikor pihennie kellene.
 Beszűkült szemléletmód kialakulása jellemzi, ami csak a feladatai körül forognak, minden mást kizár a tudatából. Mindenáron történő teljesítésre koncentrál, a veszteségeket figyelmen kívül hagyja, mert makacsul ragaszkodik célja beteljesítéséhez, lehetetlennek tartja, hogy valami ne sikerüljön.
 Megtagadja magától az élet örömeit, elveszti az életörömöt, testileg-lelkileg egyaránt megmerevedik.
 Élete egyhangú lesz, és már munkáját képtelen szívvel-lélekkel végezni, idegei lassan felmondják a szolgálatot és a stressz, mindennapivá válik.


Pozitív potenciálja:

• Kötelezettségeit és terveit az adott lehetőségek keretén belül teljesíti. Kreatív, szuverén módon viseli a terheket. Örül az életnek, erővel, megfontolással és kitartással végzi feladatait.
• Krízishelyzetben és veszély esetén is derekasan helytáll, minden körülmények között lehet rá számítani.
• Becsületes, nemes gondolkozású, önként segít. Nagy teljesítményekre képes, de hajlandó már megállni és lazítani is. Nem veszíti el humorát, pozitív életszemléletű, társaságkedvelő.
• Megtanulta, hogy mindennek eljön a maga ideje és idejét hogyan kell hasznosan beosztania.


23. OLIVE (Olajfa) - A megújhodás virága

23 -olea_europaea_3323-olive msolataAjánlom annak, aki: 

 Gyengeség, kimerültség minden szinten. Fáradtság, erőtlenség, testi összeomlás, kedvetlenség. Akkor fáradt el, amikor már megtett valami nagy lépést, döntést, vagy feladatot.
 Mentális és fizikai kimerültség, gyengeség, megnövekedett alvásigény, fáradékonyság, fáradtság és lemerültség.
 Nehezen birkózik meg a mindennapok nehézségeivel és eseményeivel, érdektelenné és lehangolttá válik az ember, olykor kiégettnek érzi magát.
 A kimerültséggel együtt szomorúság, céltalanság, életkedv csökkenés is párosul, nyugalomra és pihenésre vágyik.
 Képtelen nekifogni új dolgoknak, nincs kedve semmihez sem, csak az alvásra tud gondolni, az erőtlenségtől kimerült minden szinten.
 Oldja a testi-lelki-szellemi szintű merevségeket, görcsösséget, feszüléseket, energia hiányokat és regenerál.
 

Pozitív potenciálja:

• Gazdaságosan bánik az energia tartalékaival. Erőt ad, segíti a betegségek utógyógyulási, felépülési szakaszát.
• Visszaállítja az erőnket, a regenerációnkat és a vitalitásunkat. Ápolja a kapcsolatot a Földanyával.
• Mély, pihentető alvást ad, a fáradt testet és lelket új erővel és lendülettel látja el és tölti fel.


24. PINE (Erdei Fenyő) - Az önelfogadás virága

pine24-Pinus Ajánlom annak, aki:  

 Erőteljes bűntudat, önvádaskodás, reményvesztettség és megfelelési vágy jellemzi az ember gondolatait és hangulatát.. Túlterhelés által bizonyítja magát.
 Hajlamos magára venni mások hibáit, gondjait. Mindenért bocsánatot kér, probléma a dominanciával és a saját maga érték becslésével van.
 Lelkiismeret-furdalás, önelutasítás, értéktelennek érzi magát valamiért. Túlságosan kritikus saját magával szemben, túl magas elvárásai vannak önmagával, kényszeresen vágyik a tökéletességre.

 Tekintélytisztelő gondolkodása és torzult értékrendje miatt kisebbrendűségi érzéstől szenved.
 Az állandó rossz lelkiismerettől nehezen tud megszabadulni, ezért élete örömtelenné, sivárrá, és boldogtalanná válik. Nem engedi meg magának a lazítást.
 Esetleges sikerei ellenére sem elégedett, folyton bünteti és hajtja magát, állandó önigazoló törekvése nem más, mint az értéktelenségének a kivetülése. 
 Gyakran gyerekes, félénk, visszahúzódó, fél a mások büntetésétől. A saját viselkedésével már előre bünteti magát, azt remélve, hogy így elkerülheti mások szidalmát.
 Önfeláldozási kényszer hatására cselekszik, mazochista jellemű, aki minden kis hibát felró magának, aki ezért kétségbeeset és reményvesztett. 

 

Pozitív potenciálja:

• Tudja, megérdemli, hogy szeressék, méltó a szeretetre és a Létezésre. Olyannak fogadja el magát, amilyen, emberi gyengéivel együtt.
• El tudja fogadni az ajándékot, a dicséretet és a megérdemelt dolgokat. Szereti, tiszteli és becsüli önmagát.
• Fel tudja mérni saját felelőssége határait és látja a másét is. Tanul a hibáiból, és képes megbocsájtani magának.


25. RED CHESTNUT (Vörös Vadgesztenye) - Az önállósodás virága

25-red chestnutAjánlom annak, aki: 

 Túlzott félelem  attól, hogy mi fog történni másokkal. Aggódó félelem és együttérzés, egy családtagért, egy ismerősért. Másokkal való túlzott törődés, kötődés és gondoskodás.

 Aggódó édesapa, édesanya, aki mindig valami szerencsétlenséget érez, ha a gyermeke nem, vagy túl későn jön haza. Gyötrő gondolatok és érzések, amiktől nehezen tud szabadulni.
 Szinte már beteges szorongás, függés, függődés, érzelmileg túlzottan belefolyik mások életébe, és már jobban ismeri azok érzéseit, mint a sajátját.
 A probléma akkor kezdődik, amikor ez a fajta gondolkodás és viselkedés úrrá lesz a hétköznapokon és állandó féltés, irányítás, és birtoklás veszi kezdetét.
 A vörös vadgesztenye negatív állapotának másik ismérve, amikor valaki egy bizonyos személytől nem tud igazán elszakadni, érzelmi szimbiózisban él vele, fél leválni róla és fél az önállósodás útjára lépni egyedül.
 Helyzetét sokszor megnehezítik aktív képzelődései, rettentőnek megélt előérzetei, és a gondviselésbe vetett hitének a hiánya.
 Negatív állapotban a  féltés, a felfokozott empátia jellemző, aggodalmaskodása már betegessé is válhat, ha nincs kiért aggódni, akkor keres magának gyorsan valakit.
 A háttérben az ősbizalom hiánya húzódik meg, félreértelmezi a gondoskodás fogalmát, és önkéntelenül is saját félelmeit vetíti ki másokra.
 Ez a viselkedési forma egy idő után nagyon terhessé válik a családtagok, vagy szeretett személyek számára, és magára hagyják az illetőt.

 

Pozitív potenciálja:

• Mindig megtalálja az arany középutat az együttérzés és a másik önállóságának tiszteletben tartása között.
• Odafigyel mások gondjaira, de a segítségnyújtásban akkor jön, ha kérik, ha hívják. Nem tolakodó, megadja a kellő távolságot az élni hagyáshoz. Hagy másokat élni és elengedni az útjára.
• Másokért élő, sorsát elfogadó, szolgálatkész és empatikus személyiség fejlődik ki, aki tudja, hogy kinek lehet segíteni és kinek nem.
• Olyan hivatást is választ magának, ahol fokozottan kiélheti ezt a fajta belső késztetését. Bízik mások önállósodásában, akkor támogat, ha kérik.

26. ROCK ROSE (Molyhos Napvirág) - A kitörés virága

26-Helianthemum nummularium-_msolata26-Helianthemum nummularium-_msolataAjánlom annak, aki: 

 Nagy félelmek, belső szorongások és aggodalmak, amelyeket örökkévalóságnak él meg az ember. Rémület, iszonyat, rettegés, pánik. Mintha egy iszonyatokkal teli világ rá zárult volna rá vagy venné körbe, ahonnan nincs kiút, nem látja a ebből az élethelyzetből a kilépés útját... Nincs megoldás, menekülés valami elől,- valahová, nincs tudatosság.
 A visszatérő, ijesztőnek megélt negatív élmények, testi-lelki traumák, személyekhez, tárgyakhoz, körülményekhez kapcsolt félelmek,  pánikot idéznek elő, mégha a tényleges veszély nem is alakul ki, vagy már rég elmúlt.
 Nem mer semmihez sem fogni, mert fél a kimenetelétől, fél, hogy nem tudja befejezni. Idegrendszeri kimerültség és idegösszeroppanás jellemezheti akár akut és akár krónikus állapotban is.
 Blokkolt cselekvés és gondolkozás, hirtelen fellépő heves negatív érzések, belső remegés, alvászavar és aggodalom. 
 A személyiség sokféle hatást befogad, és az idegen impulzusok kibillentik az amúgy is labilis egyensúlyából. Az ismeretlen helyzetekre túlzottan reagál. Fóbiáknál, pániknál és idegi/érzelmi összeomlásnál is nagyon hatásos.
 Fenyegetettség érzés miatt lemerevedik, tehetetlenné válik, fokozottan koordinálatlanul reagál, irracionális érzések, gondolatok és cselekvés léphet fel. 
 Gyermekeknél általában ijedősség formájában nyilvánul meg, félősség, zaklatottság, rezignáltság, rémület, iszonyat, a kontroll elvesztése jelentkezhet. A személyiség minden ismeretlen helyzetet vészhelyzetnek él meg.
 A napvirág reakció az egész szervezetet állandó készültségi - támadó - védekező állapotban tartja. A folyamatos készenlét, feldúltság és idegesség, aláássa az ember egészségét egy idő után...
 A hosszan tartó félelemmel teli aggódás, régóta fennálló alvászavar, mozgalmas- megerőltető életvitel, krónikus napvirág állapotot idézhet elő, ami nem más, mint az idegrendszer energiájának a kimerülése. 

 

Pozitív potenciálja:

• Ismeri az idegrendszerét és tudja irányítani. Válsághelyzetben tudatosan aláveti magát belső irányításának. Rendkívüli helyzetekben képes túlnőni önmagán és csaknem emberfeletti erőket mozgósít.
• Szembenéz a kihívásokkal bátran és félelem nélkül. Lecsökkenti a rémületet, belső békét és nyugalmat teremt.
• A krónikus szorongás, a traumák hatásainak a megszüntetése, és az idegi eredetű problémák gyógyíre.
• Válsághelyzetben, spontán módon reagál és aláveti magát belső irányításának, képes túlnőni magán, emberfeletti erőket mozgósítva harcol.



27. ROCK WATER (Forrásvíz) - A rugalmasság eszenciája

brazil-waterfall1Ajánlom annak, aki: 

 Túl szigorú önmagához, Ön megtagadás, ön elnyomás. Rugalmatlanság és merev/konok gondolkozás. Megtagadja magától a megtapasztalásokat, az élményeket, az érzéseket, az élet örömeit és boldog pillanatait.
 Lemondó az élet adta örömökről és vágyakról. Szigorú elvekhez tartja magát és életmódját, amit mindenkor és minden körülmények között be akar tartani. Túl szigorú elveket, vallásokat, hiedelmeket követ, független attól, hogy az jó és hasznos-e neki, vagy sem. Fanatizmus.
 Túl magas követelményeket állít fel magának, túl szigorú szabályokat követ, elnyomja az alapvető létszükségleteit: alvás, evés, pihenés, szórakozás...
 Határozott céljai vannak, és ennek elérése érdekében szinte mindenről képes lemondani.
 Negatív állapotban az ember elégedetlen a valósággal, az életével, önmagával és ezért mindent tökéletesíteni akar, mindent megváltoztatni akar, az ő képére és elfogadására akarja formálni a környezetét, a barátait...
 Aszkéta, puritán, dogmatikus és fanatikus. Az érzéseit és természetes vágyait elnyomja, elfojtja, hajlamos megtagadni ezeket és tudatosan is büntetni magát. Új viselkedési és hitrendszeri mintákat erőszakol magára.
 Példát akar mutatni, titkon arra vágyik, hogy kövessék és felnézzenek rá, csak mindezt túlzásba viszi.
 Fél, hogy valamit nem csinál jól és hibát követ el. Folyamatosan próbál ellenállni a "kísértésnek", és az időnkénti elbukásra önkínzással válaszol.
 Túlzásba viszi önmaga megtagadását, és az élet meg nem tapasztalását. Rugalmatlanság, túlzott berögzöttség, görcsök, merevségek, megkeményedések, csomósodások és csonttörések jelentkezhetnek a testben.

 

Pozitív potenciálja:

• Hajlandó lemondani teóriáiról és elveiről, ha új felismeréssel vagy mélyebb igazsággal szembesül. Lényének gyermeki oldalát is engedi érvényesülni.
•Tiszteletben tartja testi és lelki igényeit, érzi, hogy mikor melyiknek engedjen. Átengedi magát belső irányításának és természetes fegyelmével mások példaképévé lesz.
• Segít visszaszerezni a rugalmasságot, tiszteletben tartja önnön természetes korlátait. Kreatív gondolkozású, élvezi az életet és mindent, amit tesz. 
• Szenvedés nélkül él, könnyen eléri a könnyen elérhető céljait és álmait.


28. SCLERANTHUS (Egynyári Szikárka) - Az egyensúly virága

28 -scleranthus_fiore28-ScleranthusAjánlom annak, aki: 

 Két különböző dolog, helyzet, út, ember, stb.... közti döntésképtelenség állapotában van. Bizonytalanság, határozatlanság, ingadozó kedélyállapot, érzelmi instabilitás, egyensúly hiány, hezitálás.
 Nem tud dönteni, és nem is dönt. Nyugodt, csendes ember, aki egyedül viseli élete terheit, mivel nem hajlandó a problémáit másokkal megbeszélni és kiadni sem magából.
 Gyermekeknél úgy jelentkezik a negatív szikárka állapot, hogy sohasem tudnak egy helyben maradni, izegnek-mozognak, mint egy sajtkukac, folyton váltogatják a játékaikat, mindig máshoz van kedvük, elkezdenek valamit, de nem fejezik be, mert már más érdekli őket...Nem tudnak egy dologban, egy érdeklődési kőrben sem elmélyedni, hanem felszínen szaladgálnak...
 Mint sok esetben, a probléma mélyen a gyerekkorban gyökerezik, és a környezetnek az illetővel szemben támasztott túlzott követeléseiből és elvárásaiból fakad. Neki mindig jónak kell lennie, csak jó döntéseket hozhat, úgy, mint a nagyobb testvére, vagy valaki a családban, aki egy kinevezett példakép.
 Negatív szikárka állapotban a személyiség egyfelől birkózik a benne megjelenő  ellentétes érzésekkel és észérvekkel, másfelől pedig köti magát ahhoz, hogy döntését egyedül kell meghoznia, külső segítség nélkül.
 Mind érzelmileg, mind értelmileg csapongó, nehezen tud lenyugodni, túl könnyen befolyásolható, belső stabilitása elégtelen. Intenzív hóbortosságával könnyen feldühíti a környezetét.
 Negatív állapotban képtelen az ember a megkülönböztetésre, a választásra és a tiszta, egyértelmű döntéshozatalra.
 Igen hatásos kismamáknak a hormonháztartás felborult elő-utó állapotaiban, a menopauza és klimax bármely szakaszaiban, valamint a férfiaknál a "kapuzárási" pánik lelkiállapot kezelésénél is.

 

Pozitív potenciálja:

- Jó a koncentrálóképessége és a határozottsága. Tudatos a kapcsolata a belső Énjével, rátalál belső ritmusára és megtartja belső egyensúlyát.

- A kellő pillanatban biztonsággal hozza meg a helyes döntéseket. Sokoldalú és rugalmas, egyre több lehetőséget tud beépíteni az életébe.

- A pozitív és negatív oldal mérlegelését követően, a megfelelő pillanatban képes biztonsággal helyes és végleges döntéseket hozni. A személyiség minden helyzetben képessé válik megtartani belső egyensúlyát és határozottságát.


29. STAR OF BETHLEHEM (Ernyős Madártej) - A vigasz virága

29-star of bethlehem

Ajánlom annak, aki: 

 Mentális és fizikai túlterheltség, túl nagy feszültség, bánat, trauma, szomorúság, boldogságtalanság, elesettség, kimerültség, menedékkeresés.
 Ezen életbeli és múlt életek béli, mindennemű tudati - érzelmi feldolgozatlan traumák oldására ajánlott. Sokféle megrázkódtatást él át az ember, élete során: balesetek, betegségek, szeretett ember elvesztése, nagy konfliktusok...a feldolgozatlan események láthatatlan is hatnak ránk és befolyásolják az életterületeinket.
 A Bach-virágterápia azokra a negatív élményekre összpontosít elsősorban, amelyek  a hétköznapi emlékezés által felidézhetőek, és inkább közeliek, mintsem távoliak.
 Vigasztalhatatlanság. Az ember nem tudja elfogadni a vigasztalást, vagy ha kellemetlenségek nehéz külső hatások érik folyamatosan.
 Ha az ernyős madártej eszenciát közvetlenül a traumát okozó esemény után kezdjük szedni, az megakadályozza a megrázkódtatás beíródását a szervezet energetikai rendszerébe.
 A traumák hatására mozdulatlanság, kábaság lesz úrrá az emberen, és belül azt hiheti, hogy meg sem történt az egész, így megakadályozza magának, hogy átélje a bánatot.
 A nagyfokú fájó érzelmek háttérbe szorítása évekig is eltarthat, az egyén kiüresedetté válik, olyan mintha a személyiségének egy része aludna.

 

Pozitív potenciálja:

- Fogékony és nyitott az új benyomásokra, az ismeretlen emberekre és helyzetekre, rendkívül kifinomult az alkalmazkodó képessége.

- Megtanult helyesen bánni az őt ért érzelmi hatásokkal, amiket bölcsen felhasznál a saját fejlődéséhez és bölcsességét kamatoztatva ezzel mások segítségére is lehet. Hamar és könnyen  kiengesztelődik, megvigasztalódik.

- Az eltárolt traumák felszabadítása következtében, rengeteg életenergia, kreativitás és vitalitás birtokába került. Az ember képes elviselni a nehéz helyzeteket és ijesztő élményeket, mert már tudja kezelni az érzéseit és gondolatait is.

- Meg tudja emészteni az őt ért negatív hatásokat és azokat jól használja fel lelki - szellemi fejlődéséhez.



30. SWEET CHESTNUT (Szelídgesztenye) - A megváltás virága

30sweet chestnuAjánlom annak, aki: 

 Mélységes kétségbeesés, mentális gyötrelem, nagy lelki fájdalmak, nincs béke, nincs remény- érzésállapotok.

 A depresszió legmélyebb állapotánál is használható, amikor önpusztító  gondolatok és szándékok ébrednek fel az emberben, a legszélsőségesebb esetekben.
 Ez az állapot, egy krízis tetőpontja, egy olyan helyzet, amely a személy életének egészét érinti,  itt már teljes az önkontroll hiánya és a beszámíthatóság is.
 Mindenkit, minden segítő kezet távolinak lát, egyedül van, üresnek, elszigeteltnek és mélyen magányosnak érzi magát, úgy érzi, mintha egy "másik dimenzióban lenne és élne a többi embertől.
 Bármilyen nehéz legyen is a helyzete, mégsem foglalkozik konkrétan az öngyilkosság gondolatával, de érzelme és tudata nagyon tompa, leszűkült, ledermedt és lekapcsolódott.
 Minden lehetőséget megpróbált, hogy kikerüljön szorult helyzetéből, de nem bír "józanul" gondolkozni, úgy érzi most az út végére jutott. Fontos változás vagy döntés előtt áll, de nincs példa és minta előtte, hogy a szerint cselekedjen.
 A lelki szenvedés a személyiség legmélyebb részét érinti, mélységes kétségbeesés, lelki gyötrődés, krízis, feladás-érzése, reményvesztettség, tehetetlenség, kiszolgáltatottság, hitetlenség, nihilizmus és a céltalanság válik dominánssá.
 Az ember védtelennek érzi magát, szinte sodródik az árral. A szenvedés addig fokozódik, amíg be nem következik egy egészen apró ugrás a személyiségének fejlődésében, és az ember átalakulva felülemelkedik ezen az alsóbb létsíkon és szinten.

 


Pozitív potenciálja:

- A krízisekben, a változás lehetőségét látja, és ki is használja. Tudatosan felülemelkedve átvészeli a rendkívüli helyzeteket, anélkül, hogy lelke megsérülne.

- Tudja, mikor van itt a tettek ideje, és mikor hagyja történni a dolgokat maguktól. A kellő pillanatban képes azt mondani: „Legyen meg a Te akaratod!"

- A szelídgesztenye segíti a lélek kvalitásait fejlődni. Az ember megtanul szembenézni magával, az életével, a korlátaival, a gyengeségeivel, erényeivel és a határaival. A szelídgesztenye segít feltörni a személyiség berögződéseit és régi struktúráit.

31. VERVAIN (Vasfű) - A lelkesedés virága

31 -300px-Verbena_officinalis_Dingli_Cliffs_Malta31 -verbenaAjánlom annak, aki: 

 Túl sok stressz és feszültség éri az embert, hajlamos a túlbuzgóságra, a túlzott rajongásra és a kényszerességre/kényszerítésre.
 Túllelkesedik az iránt, amit ő jónak talál, és ezt hajlamos ráerőltetni másokra. Túl gyorsan élik az életüket, rohannak, kapkodnak, nem akarnak lemaradni semmiről sem.  Fanatista módon, térítő misszionárius és túlzott igazság osztó természetű is lehet.
 Rugalmatlan, képes átgázolni másokon, csakhogy saját céljait és terveit elérje.
 Úgy gondolja, hogy pontosan tudja, mi a jó másoknak, ezért meg akar változtatni őket, olykor minden áron.
 A vasfű típusú ember, a pozitív eszme harcosa, aki addig nem nyugszik, amíg meg nem győzi a környezetét a saját elképzeléséről, igazáról, vagy tervének helyességéről...
 Erős akaratú, bátor, könnyen lelkesedik, aktív ember, veszélyeket és nehézségeket is vállal, ha kell a céljai elérésének érdekében. Élete, egy felvállalt misszió.
 Negatív állapotban nem számít és nem hallgat meg más véleményt, szinte átsiklik mindenki felett, elnyomva a környezetét és Önmagát is, és minden segítséget, csakis a saját elképzelését hajlandó számításba venni, és ezt ráerőlteti másokra is.
 Parancsol, megszab, kényszerít, feltételeket szab, átgázol másokon és elvakultan/meggondolatlanul cselekszik.  Alkalmazható szenvedélybetegségeknél is és túlzott mértékű vehemens és heves vérmérsékletű embereknél is.
 Túlzott lelkesedés, felfokozott vágyak, eltúlzott érzékiség/érzékenység, izgatottság, zaklatottság, nagyfokú buzgalom, túlzott odaadás, magas hőfokon való pörgés jellemzi az egyént.
 

Pozitív potenciálja:

- Minden tevékenységében mértéktartó. Türelmesen, higgadtan reagál.

- Kiáll az elveiért, de mások elveit is tiszteletben tartja. Hagyja, hogy mások, a maguk módján boldoguljanak. Hatalmas energiáját céltudatosan és körültekintően veti be a jó ügy érdekében.

- Könnyedén fellelkesít, ösztönöz, és magával ragad. érdeklődve figyeli és hallgatja környezetét, és az emberek más szemléletmódját és véleményét.

- A vasfű eszencia minden túlzott aktivitásnál ajánlott, ha az ember képtelen megtalálni a helyes mértéket. Pl: evés, ivás, szex, sport...

 


32. VINE (Szőlő) - A tekintély virága

szőlő32-vine Ajánlom annak, aki: 

 Akaratos, nem tűr nemet, mondást, uralkodó, hatalomvágyó, becsvágyó. Túl szigorúan és magabiztosan irányítja környezetét, hajlamos ráerőltetni a véleményét másokra.
 Rugalmatlan és erős személyiség, aki nem akar, és nem tud veszíteni. Tévedhetetlennek hiszi magát.
 Nem tűr ellentmondást, gyámkodik mások felett, olykor diktatórikus eszközökkel irányítja környezetét, dogmatikus magatartás jellemzi.
 Túlzott dominancia, túlzott tervezés és főnökösködés, intoleráns a környezetével szemben, zsarnokoskodás, fegyelmet követel másoktól.
 Együttérzés hiánya, utasításokat osztogat, nem fogadja el mások véleményét. A hatalom és a siker vágya hajtja.
 Negatív állapotban az ember rosszul értelmezi a tekintély és a segítés fogalmát. Sohasem kérdőjelezi meg saját hozzáértését.
 Leplezetlen uralkodói magatartását és könyörtelenségét esetleg agresszió is kísérheti. Pontos szabályokat állít mindenki elé, amelyeket vasakarattal be is tartat.
 Igazi diktátor. Dölyfös, egoista, kemény karakter, nem tűr maga felett más irányító hatalmat. Általában csak egy-két embert fogad el, a többieket semmibe veszi.
 Túlértékeli önmaga jelentőségét és saját vállát veregeti, hogy ő mindent jól csinál.
 Az eszencia akkor is használható, ha a beteg nem akar együttműködni, ellenállást mutat, vagy akár megpróbálja magához ragadni a terápia vezetését és tanácsokkal látja el a kezelő orvost is.

 

Pozitív potenciálja:

- Elfogadja mások igényeit, és tekintettel van a szükségleteikre is. Különbséget tud tenni az egészséges ambíció és a túlzott becsvágy között.

- Feladatát szerepnek fogja fel, amit az Élet színpadán emberséggel kell eljátszani. Segít másoknak rátalálni az útjukra. Bölcs, megértő vezető, természetes tekintélynek örvend.

- A legnehezebb pillanatokban sem esik pánikba, nagyon magabiztos, a rá bízott dolgokat nagyon jól irányítja.

- Eljut arra a pontra, hogy amikor képes lesz átengedni az irányítást és a vezetést másoknak. Erős akaratú, megbízható, pontos és hatékony.

- Bölcsen megérti  és elfogadja mások véleményét, tekintély övezi, önbizalma, célorientáltsága és szilárd akarata inspiráló lehet mások számára.
- Élni és élni hagy, segítőkész és a közösségben jól dolgozik, mellérendelő -viszonyban él. 


33. WALNUT (Diófa) - A világra segítő virág

33 -diodioAjánlom annak, aki: 

 A diófa a védekező erő, és a belső stabilitás szere. Nem szívesen vállalja fel a változást, már előre fél a következményektől, ezért tudat alatt kiskapukat, haladékot keres, önkéntelenül is belekapaszkodik mindenbe, ami hátráltatja fejlődését.
 Ragaszkodik régi szokásaihoz, és hajlamos túlságosan adni mások véleményére.
 Túlérzékeny mások elképzelései és a külső hatások iránt. Akarat gyenge, engedi, hogy helyette döntsenek és válasszanak.
 Elfogad olyan helyzeteket, megoldásokat, ami neki nem jó. Túlságosan befolyásolható, irányítható és elbizonytalanítható.
 Céljai világosak, de mások véleménye könnyen elbizonytalanítja és befolyásolja. Ingatag, tudja mit akar, de a megvalósítás hiányzik.
 A régi szokások, társadalmi nézetek, családi tradíciók gátolják elhatározásai megvalósításában. Nehezen viseli az új élethelyzeteket. 
 Másik aspektusa a nagy átsegítő. Átsegít a változásokon, gördülékenyebbé és probléma mentesebbé teszi az átmenetet. Sorsfordító erejű, mert a fordulópontoknál szinte nélkülözhetetlen.
 Segít az embernek a saját kétségeivel szembe néznie.Pl: iskola befejezésnél, új munkahelynél, másik országba költözésnél, házasságnál, költözésnél, gyermek születésénél, nyugdíjba vonulásnál...
 Korlátokat áttörőnek is nevezik, mivel hozzájárul a régi berögződések elengedéséhez és feloldásához, miközben támogatja a lélek fejlődését és stabilitásának megőrzését.
 Nagyfokú befolyásolhatóság. A társadalom ifjai számára különösképpen, akikre óriási hatással van a divat, öltözködés, szórakozás, a filmek, a hírek, az élet élvezet, és a mentális manipulációk. Náluk még nincs kifejlődve sem a belső stabilitás, sem a döntésképesség és állhatatosság, hanem nagyfokú érzékenység és határozatlanság jellemzi őket.
 Mindenkinek, akinek védelemre van szüksége a külvilág befolyásaival szemben. Az új kezdet szimbóluma is.

 

Pozitív potenciálja:

- Úttörő, aki mindig hű marad önmagához. Belevág az új dolgokba, megteszi az első lépéseket. Immúnis a külső hatásokra, és nyitott a belső inspirációra.

- Erős, magabiztos jellem, tévedhetetlenül halad az életútján.

- Hatásos túlérzékenységnél, bizonyos kellemetlen illatok kiváltotta émelygésnél, fejfájásnál, allergiák kezelésében is. 

- A gyógyír minden befolyástól szabaddá tesz, így az elhivatottság már nem ismer akadályokat többé.


34. WATER VIOLET (Békaliliom) - A kommunikáció virága

34-water violetAjánlom annak, aki:

 Túlzottan távolságtartó, függetlenségre törő, büszke járású és méltóságteljes magatartású.
 Makacs, dédelgeti a sérüléseit, nyalogatja a sebeit, de változtatni nem akar ezen. Segítőkész, de visszahúzódó.
 Szeret egyedül lenni, untatja és fárasztja az emberi butaság és tudatlanság.
 Zárkózottság, magányosság, felsőbbrendűség, fölényesség, elkülönülés, büszkeség, gőg, megközelíthetetlenség és rideg-hideg magatartás jellemzi. 
 A szellemi önállóság és függetlenség igénye húzódik meg a negatív békaliliom állapot mögött. Kiválasztottnak, különbnek képzeli magát bárki másnál, ez ad alapot az emberkerülésének.
 Távolságtartó viselkedés miatt, beképzeltnek, arrogánsnak és leereszkedőnek tűnhet. Társaságban, nehezen kapcsolódik be a beszélgetésbe. Nem találja a közös hangot senkivel sem.
 Jelszava: "Élni és élni hagyni!" Nem avatkozik bele mások életébe, és ezt mások se tegyék vele. Keveredik benne az érzékenység, a tartózkodó visszavonulás, és a büszkeség, így passzívan várja mások közeledését.
 A valóságban vágyik az intim pillanatokra, a gyengédségre és az őszinte beszélgetésre és találkozásra, szenved ezek hiánya miatt, de mégsem keresi ezeket az alkalmakat.
 Érzelmeit teljesen elfojtja, elhatárolódik, megközelíthetetlenné válik, áttörhetetlen fallal veszi körül magát, melynek mélyén megbántottság, megalázottság, bánat és meggyötörtség lakozik.
 Nem akar érzelmileg sérülni már, ezért visszahúzódik az elefántcsonttoronyba.

 

Pozitív potenciálja:

- Jól megvan magában, elve az „élni és élni, hagyni", tapintatosan tartózkodó, de azért kötődik embertársaihoz is.

 - Szívesen van egyedül, de kész a közeledésre is, ha a helyzet úgy kívánja. Önállóan és lelkiismeretesen cselekszik, inkább a háttérből.

- Mások szemében a kiegyensúlyozott, türelmes, belsőleg független embert szimbolizálja. Nyitottabbá és barátságosabbá teszi a személyiséget.


35. WHITE CHESTNUT (Fehér Vadgesztenye) - A gondolkodás virága

35-Aesculus-baumanni-flower-393x59035-Horse Chestnut_flowersAjánlom annak, aki: 

 Gondolatok vitája, nem kívánt, nyomasztó gondolatok újra és újra visszatérnek. Szellemi szintű mókuskerék és a fecsegő elme jellemzi. 
 Amikor ezek jelen vannak, elűzik a lelki békét, és lehetetlenné teszik, hogy az ember a munkájára, az örömeire vagy bármi másra is figyeljen.
 Állandó, visszatérő gondolatok, belső monológok, mentális feszültség, alvási nehézségek, túlságosan aktív, kontrollálatlan képek, gondolatok, érzések és képzelődések.
 Az embernek nehezére esik az adott problémát hittel és bizalommal elengednie, mert az elme azonnal meg akarja oldani a feladatot és a végére akar jutni a történésnek.
 Az elmébe befészkelődnek aggasztó, szorongással teli gondolatok, szóváltások, viták, szituációk emlékei, amiket nem jól oldott meg és amik lehet, hogy eltűnnek egyszer csak, de később mindig megjelennek újra és újra, így az ember többször, több variációt kreál megoldásként.
 Negatív állapotban a fej veszi át az irányítást, kivonva magát az akarati kontroll alól. Az illetőt gátolja a csacsogó elme a probléma megoldásba és a jelen pillanat tudatosságába, ami az éjjeli alvást és kikapcsolódást is erősen beárnyékolhatja.
 Halogatja a végső döntések meghozatalát, elfojtja a velük kapcsolatos gondolatokat, így azok később törnek elő, ellenállhatatlan erővel és sokszor látszólag értelmetlenül.

 

Pozitív potenciálja:

- Hatékony gondolkodás, melyet céltudatosan hasznosít. Megtanulja, hogy hogyan kontrollálja gondolatait, mellyel konstruktívan dolgozik.
- Belső irányításához igazodik, így gondolatai világosak és rendezettek. Belső nyugalom uralkodik benne, a gondok megoldásának ötletei maguktól bukkannak elő.
- Nyugodt békés belső, tiszta elme, fegyelmezett gondolatok. Javítja a koncentrációs készséget és a problémamegoldást.
- Az eszencia segít rendezni a gondolatokat, a tiszta gondolatok létrejöttét, és megszabadít a kínzó képzelődésektől.
- Csökkenti az erős mentális aktivitást, a boldogtalanság érzést, felszabadítja az elmét, belső tisztaságot és békét hoz.
- Az eszencia által kifejlődik a megkülönbözetés képességének erénye, amikor is az ember már meg tudja különböztetni a helyes és pozitív gondolatait, a nehéz és visszatérő túlműködéstől, és tud ellene tenni.

36. WILD OAT (Erdei Rozsnok) - Az elhívatottság virága

36 -bromram2wild oatAjánlom annak, aki: 

 Bizonytalanság, az életpálya és pályafutás megválasztásával kapcsolatosan.
 Ha az ember nehezen tudja eldönteni, hogy milyen munkát, tevékenységet válasszon magának, lehet többféle is, de nem tud azok közül egy mellett maradni. Nem érzi az elhivatottságot.
 Tehetséges és tele van ambícióval, rengeteg ötlete van, hogy merre induljon. Mivel hiányzik belőle a belső bizonyosság ahhoz, hogy egy tevékenység mellett megálljon, ezért mindenbe belekezd.
 Hiányzik belőle az elkötelezettség, az odafordulás, emiatt sokszor kielégületlen, csüggedt és boldogtalan.
 Szétforgácsolja erejét, sokféle dolgot akar egyszerre, sokfélét kipróbál, de egyik sem tetszik neki igazán.
 Lelke mélyén nem akarja még felnőni és elkötelezni magát. Frusztrált. Üresnek, értelmetlennek találja az életét.
 Keresi a különleges kihívásokat, de semmiben sem mélyed el igazán.
 Az illető nem aktiválja képességeit, képtelen bármire is tiszta szívből igent mondani. Életfeladata megtalálására törekszik.

 

Pozitív potenciálja:

- Felismeri különlegességét, rátalál életcéljára, és mérlegeli a megvalósításhoz alkalmas lehetőségeket.

- Képes rá, hogy egyszerre több mindent csináljon sikeresen, és azokat egy felsőbb célkitűzésnek rendelje alá.

- A tiszta gondolkodás és az önmegvalósítás eszenciája. Határozottságot ad, felébreszti a mélyebb szintű érdeklődést, segít felismerni a saját hivatásunkat.

- Krónikus szer, hosszabb idejű szedése javasolt!


37. WILD ROSE (Vadrózsa) - Az életkedv virága

37 -roseAjánlom annak, aki: 

 Búskomorság, rezignáció, az ember sodródik az árral, a tapasztalatai, alá rendeli magát, a saját életének nem ő a kormányzója...
 Egy szomorú, vigasztalhatatlan, félig álomszerű világban él, mint Csipkerózsika. Beletörődik a sorsába, közönyösséggel éli a mindennapjait, ismételve ugyanazokat a tevékenységeket, fázisokat és mindennapokat, semmi újdonság nincs és új impulzusok nélküli monotonitásban él.
 Közönyösség, apátia, rezignáció, bár a külső körülmények nem negatívak, belső feladás, negatív szemlélet, fásultság, monotonság, lehetőségeinek csak töredékét használja ki.
 Általában nem panaszkodik, de szinte semmit sem tesz azért, hogy állapota, sorsa és élet jobbra forduljon és javuljon.
 A vadrózsa eszenciát a mélyen rögzült magatartásminta miatt, általában hosszabb időn keresztül érdemes szedni, akár több hónapon át.
 Negatív állapotban nehezen emelkedik felül a dolgokon, egyszerűen elfogadja azt, ami jön, anélkül, hogy mérlegelné lehetőségeit, vagy ellenlépéseket tenne. Jellemző még, hogy problémáját családi átoknak éli meg, eleve elrendeltnek, és megváltoztathatatlannak hiszi és ebbe többnyire bele is nyugszik.
 Már nem keresi az új lehetőségeket, már nem akarja megváltoztatni sorsát, egykedvű, kiüresedett, destruktív állapot, nem szedi össze magát.
 Közönye már környezetének is megerőltető, egyre többen hagyják magára, így még mélyebbre csúszik a boldogságtalanság lépcsőjén.

 

Pozitív potenciálja:

- Életigenlő, kezdeményező. Nyit a világ felé, izgalmasnak és érdekesnek találja az életét. Észreveszi az újat, a mást.

- A szabadság és vitalitás újdonsült érzéseit tapasztalja, teljes örömmel adja át magát a világnak.

- A vadrózsa a vállalkozó kedv és az élet iránti érdeklődés szere. Segít a külvilág felé fordulni, érdeklődöbbé, nyitottabbá, kezdeményezőbbé tesz.

- Legyőzi az egykedvűséget, a lemondást, a szellemi tompaságot. Új életerőt ad, felszabadítja kreativitásunkat.


38. WILLOW (Fűzfa) - A sors virága

38-salixAjánlom annak, aki: 

 Neheztelés, elkeseredettség, helyzetéért mindenki mást (csak saját magát nem) hibáztat.
 A szegény én szerepét játssza, hogy vele mennyire elbántak, mennyire tönkretették, mennyire szegény ő. Sajnáltatja magát, s közben erről meg is van győződve.
 Keserűség, sértődöttség, csalódottság, neheztelés és önsajnálat. Irigyli mások szerencséjét és egészségét, tehetetlennek és a körülmények áldozatának hiszi magát.
 A dolgoknak csak a rossz oldalát látja, magányos és állandó figyelmet követel és vár el.
 Nem akar változni, mivel nem ismeri be saját negatív hozzáállását. Úgy gondolja, hogy a sors kiszúrt vele, ártatlanul kell elszenvednia a sok megpróbáltatást. Véleménye szerint soha nem ő a hibás, mindig valaki más.
 Nem ismeri fel saját felelősségét az állapotáért, nem veszi észre, hogy a saját hibái és kihagyott lehetőségei okozzák a boldogságtalanságát.
 Folyton morcos, sértett, keserű szájízzel szemlélei a világot, évekig duzzog, nem képes feldolgozni az őt ért valamikori csalódásokat, kudarcokat.
 Egy idő után sérelmeit szélesebb körre terjeszti ki, ekkor már a kormány, a rendszer, a társadalom, a sors, vagy bárki felelős az ő elrontott életéért.
 Ennek a vádaskodó magatartásnak a mélyén, keserűség, részvét hiánya és rejtett kétségbeesés érzése van, amely abból fakad, hogy az egyén nem valósította meg elképzeléseit és a sorsát nem teljesítette be tökéletesen.
 Nem ismeri fel, hogy ő hozza létre a rossz körülményeket és történéseket, kárörvendő és bíráskodó.
 Az elfojtott agresszió, a pszichoszomatikus betegségek színes tárházát okozhatja nála.

 

Pozitív potenciálja:

- Kézbe veszi élete irányítását. Konstruktívan gondolkozik, befolyásolni tudja az események menetét.

- Felvállalja önmagát és a felelősséget a sorsáért. Optimista, már tudja, hogy mindet, ami körülveszi, és ami történik vele, önmagának köszönheti.

- Objektíven látja saját heyzetét, felelősséget vállal mindenért, amit tesz, mond vagy gondol. Optimistán és hittel néz a jövőbe, és tudja, hogy sorsát tudatosan képes alakítani.

- Felismeri, hogy rengeteg lehetőség veszi körül, és a külső körülményeknek sokkal kevesebb jelentőséget tulajdonít.