Akciók

Kristályújdonságok!

Ezt a menüpontot azért hoztuk létre, mert szerencsére, az egyre bővülő árukészletünkben mostanában nagyon sok olyan új ásvány és kristályfajta megtalálható, amiről egyrészt vagy igen kevés információ van még elterjedve az ásványvilágban, másrészt, a könyvek nagyrésze azért nem ír róluk, mert viszonylag régi kiadásúak, illetve a kristályok még újak:)

Minden leírt információ saját forrásból származik!
Nem használtunk könyveket egy-egy ásvány gyógyító hatásainak megismeréséhez sem régen és most sem. Adottságunknak és érzékenységünknek köszönhetően, MINDEN információt csakis a kristályoktól és ásványoktól közvetlenül kapunk, amit ezúton is szeretnénk megosztani Veletek!:)

Ha nemcsak felkeltette érdeklődésed bármelyik gyógyító ásvány, féldrágakő vagy kristály marokkő, hanem rendelni/ vásárolni is szeretnél, akár önmagadnak, akár ajándékba, megteheted úgy, hogy e-mailben, interneten keresztül lépsz velünk kapcsolatba, vagy ellátogatsz olyan ásványbörzékre és rendezvényekre, ahol ott leszünk (ez a Programok menüben mindig fel van tüntetve), vagy felkeresel minket személyesen, egy előre megbeszélt időpontban.

Bármi kérés vagy kérdés esetén írjatok, keressetek minket bátran és megválaszoljuk, segítünk amiben tudunk!
Köszönjük:) 

2015.06.06.

ingákÁsvány és Kristály Ingák

Formára csiszolt, nagyon jó minőségű ingák érkeztek, réz alappal és nikkel mentes fém ötvözettel.
Lehet némelyiket medálként is használni. Csakra inga ( a 7 csakrának megfelelő ásványokkal), Angyal inga (aventurin, labradorit, lapis-lazuli, rózsakvarc, vörös jáspis), Kristálypálca inga (hegyikristály, ametiszt, rózsakvarc, aventurin, vegyes).

Származási hely: Brazília, India
Mérete: M - L - XL
Angyal ingák: 3.900 - 4.500 Ft
Csakra inga: 4.900 - 5.900 Ft
Kristálypálca inga: 3.900 - 4.500 Ft

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

2015.05.10.

shungitShungit - marokkő

A ritka ásványok közé sorolhatjuk a shungitot. Különleges rezgése és energia minősége elsődlegesen közömbösítésre, víztisztításra, a vízben lévő hormonok csökkentésére illetve megszüntetésére használható. Természetesen őt is lehet kapni mindenféle alakzatra csiszolt formában is, mint pl: piramis, gömb, tojás, korong, szív vagy koponya.

Nem befolyásolja semmilyen irányban sem a többi ásványok és kristályok rezgését. 

Lelőhely: Oroszország
Mérete: L (2.5, 3 cm - 2.5, 3 cm)
Ára: 600 Ft / db

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

 

2015.05.08.

citrinNyers citrin  - marokkő

A citrin, a természet által hevített ametiszt! :)
Elsődlegesen a szolar csakrához, másodlagosan a szakrális csakrához kapcsolható energetikailag. Tisztítja és serkenti a belső szervek, a gyomor, a vékonybél, szigmabél, vastagbél és végbél működését, a vitaminom és ásványi elemek felszívódását az emésztés és lebontás során. Személyiség szinten kiegyenlíti és megpuhítja az erős személyiségi mintákkal rendelkező embereket, így enyhülnek a birtoklási, ragaszkodási, merev hitrendszeri és a hatalom vágy tünetei is...

Belső szinteken segít a rendszerezésre, rendrakásra és az átválogatára, hogy számunkra mi a hasznos és mi a haszontalan, legyen ez egy szokás, egy hiedelem, egy alaptalan félelem vagy egy régi energia minta.
Nyitottabbak, rugalmasabbak, elfogadóbbak és toleránsabbak leszünk általa.
 

Lelőhely: Brazília
Mérete: M - L
Ára: 35 Ft /gr 

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

 

2015.04.20.

nefrit jadeJáde, - Nefrites jáde - marokkő

Ez a fajta jáde az egyik legjobb minőségű, az összes közül.
Erősíti a hitet, a kitartást, a céltudatosságot és a bizalmat. Oldja a régi berögződések, félelmek, fóbiák, rögeszmék és dogmák szerinti túlzott elkötelezettséget, működéseket, szemléletet és hitrendszeri hiedelmeket. Távol tartja a rosszindulatot, az irigységet és a kárörömöt is. Megnyitja a szívet a szeretetnek, az együttérzésnek, a szépségnek, a nemességnek és az őszinteségnek.

Gyengéden arra ösztönöz, hogy tiszta érzésű és igaz szándékú emberek legyünk,  lássuk be a hibáinkat, tévedéseinket és alantas cselekedeteinket, akár tudatosan, akár tudattalanul tesszük is mindezt. Segít alapjaiban jobb emberré/lélekké formálódni. 
Megtanít a belátásra, az élő lelkiismeret hangjának felismerésére és megérzésére. Oldja azokat a régi energetikai/ érzelmi kötelékeket, amik már károsak, visszatartanak és lehúznak bennünket, akár ezek a szálak hozzánk érkeznek, akár tőlünk erednek...

 

Lelőhely: Kanada
Mérete:  S ( 2 cm x 1.5 cm), M (2 x 2.5 cm)
Árak: S: 700 Ft, M - L: 850 Ft /db

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

 

2015.03.28.

fluorit Kék/zöld fluorit - marokkő

AAA minőségű!
A tudatot erősíti, a tudatosságot frissíti, fejleszti, szélesíti és tágítja. A szellemi szintjeink, a fluorit áldásos hatása révén, megőrzi a rugalmasságát, éberségét és a szabadságát. Segít az elmét és a gondolatokat lecsendesíteni, erősíti a befelé koncentrálást, a figyelmet és a fegyelmet. Finomítja az érzékelési képességet, és a belső hallás és összpontosítás képességét. A Fluorit segít különbséget tenni hasznos és haszontalan között. Megtanít belátóvá, türelmessé, megértővé, nyitottá és segítőkésszé lenni. Önzetlen szeretetet ad.

Rávilágít, hogy hogyan lehetünk észrevétlenül mások támaszai lenni, barátai lenni és nemes érzésekből, szeretetből, igaz-tiszta kapcsolatokat építeni, anélkül hogy szerepeket játszanánk egymással, vagy bármilyen kötelékbe kerülnénk ezáltal.
Átvilágítja érzéseinket, gondolatainkat és szándékunkat és rámutat azokra ezek közül, ami igaz, értékes, nemes és őszinte tartalmúak.

 

Lelőhely: Thaiföld
Mérete:  M. ( 2.0 cm - 3.0 cm)
Árak: 850 Ft /db

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és még részletes adatokat küldeni!

 

2015.03.09.

nuummitNuummit - marokkő

"Ha keresed a SAJÁT gyökereid!..."
Belső és külső komolyságot, tartást, öntudatosságot, magabiztosságot, higgadtságot és nyugalmat ad. Segít a gondolatokat megnyugtatni, rendszerezni és megtalálni/megtartani a prioritást a mindennapjainkban. Megismertet és megtanítja számunkra a mélység és a magasság erőinek a különlegességét. Erősíti a figyelmet, a fókusz pontot, az összpontosítást és a koncentrációt. Feltárja előttünk a saját érzelmi és tudati szintjeink és valóságaink mélységét, bölcsességét, időtlenségét, így a tudatalattiban lévő olyan félelmek oldására is tökéletes, mint a "fájdalomtól való félelem", "ismeretlentől való félelem" és a "haláltól való félelem".

Minden olyan embernek ajánlott a nuummit, aki felszínes, gyors, hirtelen, zárkózott, érzelmileg nehezen megnyíló, csapongó, feledékeny, dekoncentrált és aki nem a jelenben van, hanem mindig előre jár gondolatban 2 lépéssel, aki nem mer bizonyos élethelyzetek, szituációk, események, emberek és érzések mellett dönteni, és ezek mélységeit/magasságait is megélni és megtapasztalni, hanem folyton "menekülőre fogják" magukat...(Leginkább persze önmagunk elől menekülünk el.)
A nuummit segíti a szabad kommunikációt, igaz önkifejezést. Felvállalni magunkat és hangot adni annak, ami bennünk van, bármi legyen is az. Felszabadítja és kiszabadítja a Lelket a saját magunk épített, igaznak hitt teremtett valóságból, azaz az illúzióvilágból.

Lelőhelye: India
Mérete: M ( 2 x 1.5 cm)és L ( 2 x 2-2.5 cm)
Ára: M: 1.200 Ft, L: 1.500 Ft

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

 

2015.03.02.

sarga opalOpál (sárga) - marokkő

Az opál az egyik legerősebb lélekébresztő és lélektisztító!
Kiegyenlíti és szabályozza a hangulatingadozásokat, az érzelmi alul és túlműködéseket. Tompítja és csendesíti a hevesebb reakciókat, a haragot, a bosszúálló szándékot, a dühkitöréseket, az agresszivitást és a féltékenységet.

Segít átfordítani bennünk ezeket az alacsonyabb minőségeket és megértetni velünk a mindennapi történések mögött húzódó tanulásokat, tanításokat, a tapasztalásokban rejlő fejlődési lehetőségeket és az ok/okozati összefüggéseket, hogy amit mi teszünk mással, az köszön vissza hozzánk is...

Oldja a szorongást, a belső feszültséget és megtanít az elengedésre!
A szemen keresztül is felvehetjük az energiáját, ami jótékony hatással van a májra, a lépre, az epére, és a vastagbélre.

Lelőhely: Brazília
Mérete: M/L
Árak: 550 Ft/db

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

 

2015.02.23.

kigyó jáspisKígyó jáspis - marokkő

A kígyó jáspis tisztítja és erősíti a szemeket, a látást, a látóidegek működését.
Fokozza a tobozmirigy működést, tehermentesíti az idegpályákat, érzékennyé teszi a belső fület és a belső kommunikációs képességet a belső hallásra. Energetikailag védelmet ad a szívnek, az érzelmeknek, segít megőrizni a realitást, a higgadtságot és a rálátást az élet dolgainak a szép oldalára. Tudatosabbá, éberebbé tesz, így a különböző külső hatásokat és manipulációs erőket tompítja és távol tartja.
Segít lebontani és megszabadulni azoktól a címkéktől, rétegektől, amik által nem a valóságot és nem az "igazságot" látjuk, (vagy nem merjük meglátni) legyen ez akár egy emberi kötelék, egy bármilyen kapcsolat,  egy ember, egy szerződés vagy élethelyzet.
Hematittal kombinálva kitűnő álomőrző, vérnyomás szabályzó és védő kő. 

Lelőhely: India
Mérete: M (2 - 3 cm)
Árak: 450 Ft/db

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

 

2015.02.16.

citrom krizoprázCitrom krizopráz - marokkő

Jótékony hatása van a vegetatív idegrendszerre, a hormonháztartásra és a mirigy működésre. Oldja lelki és érzelmi szinten a zaklatottságot, a frusztráltságot és tiszta szeretet ad a szívnek. 
Növeli az önbizalmat, a belső magabiztosságot, a hitet, az elfogadást önmagunk felé. Segíti a melankóliát, a passzivitást és a negatív gondolatokat átfordítani, erősíti a pozitív gondolatokat, az optimizmust, a reményt és az ősbizalmat.

Lecsendesíti a szellemi és gondolati túlműködéseket, belső nyugalmat, türelmet és elégedettséget ébreszt. Kiegyenlít minden szinten, fejleszti azokat a lelki kvalitásokat és belső képességeket, amik által őszintébbek, egyszerűbbek, bölcsebbek és lényeglátóbbak leszünk.
Utat nyit a bezárt elme számára, hozzásegít a körülöttünk lévő jelek, lehetőségek és kedvező helyzetek észrevételéhez és eredményes alkalmazásához is.

Spirituális szempontból nézve, segíti a hangsúly (lényeg) áthelyezését és/vagy átértékelését, tehát a földi/fizikai szemléletmódunkat, hitrendszerünket, értékrendszerünket és fókuszpontot ami eddig kifelé irányult és esetleg túlnyomó részt kívülre esett, ezt ha szeretnénk, áthelyezi és felébreszti bennünk mélyen, így tanít meg a befelé tekintésre, az Önvalónk megismerésére, mintegy a TAO létállapot megtapasztalását és jelenét a hétköznapi életben, miszerint: "A nyugalomban van a legnagyobb erő!"

 

Lelőhely: Ausztrália
Mérete: M - L - XL
Árak: M: 600-750 Ft, L: 850-1.200 Ft, XL: 1.300-1.600 Ft

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

 

2015.02.12.

szerpentinSzerpentin - marokkő

Na, ilyen szerpentinünk sem volt még! :)

A szerpentin különlegessége a mélységében rejlik. Automatikusan és közvetlen kapcsolatba lép az ember mindennemű érzékszervével, az érzéken túli érzékeléssel, a tudattalan és tudatalatti területével is. Nagyon gyengéden, ám határozottan megérinti bennünk azokat a pontokat, blokkokat, területeket vagy rétegeket, ahol mélyen elraktároztunk, elfojtottunk vagy eltemettünk valamit, legyen az bármely csakrában, bármely szervben, sejtben vagy az auránkban/morphogenetikus mezőnkben.

Érdemes olykor úgy használni, hogy meditációban kézbe vesszük és engedjük, hogy hadd vezessen. Így olyan érzéseket, gondolatokat és képeket fog felhozni, felszínre emelni belőlünk, aminek már itt az ideje a gyógyulásra, az átírásra vagy elengedésére. Mindig annyit és azt mutat meg belőlünk, amennyit éppen elbírunk, és amin épp dolgozunk/futtatunk akár tudatosan, akár tudattalanul.
Intenzív energiája és erős tisztító hatása rendet tesz a tudatalattinkban, minden szinten segíti az elengedést ( érzelmi és tudati) és a fontos illetve a számunkra már nem fontos energiák, lenyomatok, emlékek, minták, kódok és programok kivezetését és megszüntetését. 

Így egyre könnyebben tudjuk leválasztani magunkról a hagymahéj felépítésszerű régi működéseket/falakat/rétegeket és egyre közelebb tudunk kerülni saját Önvalónkhoz, saját Identitásunk és Fényvalóságunkhoz is.  
Van nekünk perui, kínai, orosz és már brazil szerpentinünk is! :)

Lelőhely: Brazília
Mérete: M - L
Árak: M: 800 Ft, L: 1.200 Ft

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

 

2015.02.09.

girasol Rózsaszín girasol - marokkő

A girasol ásvány alapvetően fehér színű, azaz az átlátszó és áttetsző között mozog. A hegyikristállyal szokták összetéveszteni, de a szerkezetük szerint sem egy családba tartoznak. A girasol egy opálosodott víz forma, a sajátos rózsaszín színe a lelőhely, több mangán tartalmából adódik.
A girasolok általános hatása ugyanaz: tisztítja a vérkeringést, az érfalakat, a szemet (hályogokat), a májat és segíti a vitaminok/ásványi anyagok gyorsabb felszívódását, beépülését, valamint a méreganyagok lebontását. Erősíti az idegrendszert. Segít  tükörként szembenézni önmagunkkal, rejtett érzéseinkkel, a külvilág felé mutatott  tulajdonságainkkal, viselkedésünkkel, álarcokkal és árnyék oldalunkkal is, így személyiségfejlesztő hatása páratlan.

Enyhíti a felszíni depresszió tüneteit, spirituális értelemben pedig segíti a Lelket rávezetni a saját (fény)ösvényére és a tanulási útján az optimális ütemben való haladásra...

Lelőhely: Madagaszkár
Mérete: S. ( 1.5-2 cm - 2.5 cm),  M. ( 2.5 cm - 3.5 cm)
Árak: S: 950 Ft, M: 1.200 Ft

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

2015.02.08.

dendrit Dendrit opál - Moha opál - Merlinit - marokkő

A dendrit opál, a föld mélyében lévő tiszta forrásvizek és ásványi anyagok opálosodott megszilárdulása. Különleges ez a tejfehér változata, ami egyedül Madagaszkáron taláható. Spirituális neve a Merlinit.
Segíti a belső érzékelések megnyílását, a kommunikációs csatornák fejlesztését és kialakulását. Erősíti a belső hangot, a Felsőbb Énnel való kapcsolat Lélektől - Lélekig való találkozását és összekapcsolódását.

Segíti az új kódok és programok gyorsabb beépülését a sejtbe, a sejttudatba, a membránokba és a génekbe, hatékony a 12 szálú DNS kapcsolódások gyógyításában és aktiválásában.
Kiegyenlíti a jobb és bal agyféltekének a működését, az idegpályákban keringő energiaminőségek harmónikus egyensúlyát, hogy mind az égi és mind a földi energiák 50 - 50 %-ban legyenek jelen az egész energetikai rendszerünkben. Segít megnyílni és nyitni az új dolgok/energiák/jelenlétek felé, befogadóvá és figyelmessé tesz, miközben lecsendesíti az elme gondolatait és keringő belső képeit.
Tiszta álmokat, felismeréseket és összefüggéseket hoz.

Lelőhely: Madagaszkár
Mérete: S. ( 1.5 - 2 cm), M - L ( 3.5 cm x 5-6 cm) méretben kaphatóak
Árak: S: 1.000 Ft, M - L: egyedi árak, súly alapján

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

2015.02.04.

andok opálAndok Opál (zöld) - marokkő

Az andok opálok között, ez egy igen ritka és értékes fajta, mert anyaga nem opak, hanem kissé fényáteresztő, így látszódnak a lemezes szerekezetek. Sokszor és sokan összetévesztik azt a faját a kalcittal.

A zöld andok opál belső magabiztosságot és stabilitást ad a mindennapokban. Összekapcsolja a szívcsakrát a felső három csakrával, így erősíti a belső vizualizációt, a térben való látást, a kreativitást és a képzelő erőt. Segít visszahívni és visszakapcsolni magunkhoz a kint rekedt lélekrészeinket, energiáinkat és erőinket, amiket ebben az életben bármely sérülésnél, traumánál, veszteségnél, balestnél vagy sorsfordulónál leszakadt és lekapcsolódott rólunk.
Oldja a naivitást, a hiszékenységet és a befolyásolhatóságot is, valamint a tudattalanban levő érzelmi blokkok lenyomatait is.

Lelőhely: Peru
Mérete: S. ( 1.5 - 2 cm), M ( 2 - 3 cm), L (3 - 5.5 cm) méretben kaphatóak
Árak: S: 1.000 Ft, M: 2.400 -3.000 Ft,  L: egyedi árak, súly alapján

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

2015.02.03.

azurit Azurit és Azurit-malachit - marokkő

Nagyon ritka ásvány kombináció az azurit-malachit, általában nyers formában kapható, mivel nagyon porózus és nehezen csiszolható. Nekünk most sikerült pár, igazán jó minőségű azuritot és azurit-malachitot beszereznünk. A királykék színe egyedülállő az ásványok között.

Az azurit idegnyugtató és csillapító hatású, mindennemű túlműködéses betegségnél használható: vérnyomás, pajzsmirigy, ödéma, mirigy túlműködések...
Lelki szinten, lecsendesíti az érzelmi hullámokat, oldja a merevségeket, a fusztrációkat, az érzéketlenséget és a gátlásokat. Belső felismeréseket ad. Összehangolja a test jobb és bal oldalát, az érzelmi és a tudati energiákat.
Segít a  belső rendszerezésben, a fontos és felesleges dolgok/érzések/tulajdonságok felismerésében, azaz a megkülönböztetés képességét erősíti a szívben...

Lelőhelye: Dél - Afrika
Mérete: 2.5 cm - 5 cm között változik
Ára: súlytól függ, kb. 1.500 - 6.000 Ft -ig

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!

2015.02.02.

pink botswanai_achatPink Botswanai achát - marokkő

Megmutatja a szabadság útját...
Nagyon finom rezgése van, elsődlegesen az érzelmekre és a lelki szintre hat. Megnyugtat, kiegyenlít és feltölt.
Serkenti a sejtregenerációs folyamatokat a testben, tisztítja a tüdőt, a veséket, a májat és a torok-csakrát. Mint egy bölcs belső vezető, hangtalanul támogat és erőt ad meghozni bizonyos döntéseket és megtenni bizonyos lépéseket. Visszahozza az érzelmi stabilitást, a pozitív gondolatokat és a hitet, mind a szívbe és mind a szellembe is.

Nincs két egyforma pink botswanai achát marokkő, a feldolgozásnak és csiszolásnak köszönhetően, mindegyiknek egyedi rajzolata és sajátos színe lesz!

Lelőhely: Dél - Afrika
Mérete: 2 - 4 cm között
Ára: 600 - 1.800 Ft-ig (nagyságtól függ,)

Rendelés: érdeklődni e-mailben lehet, az aktuális készletről tudunk fotót és részletes adatokat küldeni!